Koronavirus

 13.09.2021

A KORONAVÍRUS TERJEDÉSÉVEL KAPCSOLATOS MEGELŐZŐ INTÉZKEDÉSEKRŐL SZÓLÓ INFORMÁCIÓK

2020. október 11.

A Központi Válságstáb a kiemelkedően romló járványügyi helyzet miatt a következő intézkedéseket javasolja:

(az intézkedések 2020.10.15-én lépnek hatályba, kivéve a középiskolákban bevezetésre kerülő távoktatást, amely már 2020.10.12-től hatályba lép)

SZÁJMASZKOK

  • A szájmaszkok viselete a községekben és városokban kötelező. A városon és községen kívül pl. a szabadban nem kötelező, ha egy háztartásban élő személyekről van szó, vagy ha 5 m távolságban nem tartózkodik senki.
  • A szájmaszkok viselete kötelező az alapiskolák alsó tagozatai számára is. Az óvodákban a szájmaszk viselete csak ajánlott. A szájmaszkok viselete nem kötelező a süket, szellemi fogyatékkal élő és az autista tanulók számára.

ISKOLÁK

  • A középiskolák hétfőtől (2020.10.12.) áttérnek a távoktatásra, az intézkedés visszavonásáig (a tanulók többnyire kollektívába tömörülnek, ezen intézkedéssel minimalizálják a mobilitásukat- tömegközlekedéssel való utazást stb.) Az óvodák, alapiskolák és a nyolcéves gimnáziumok az eddigi rezsim alapján működnek (kollektíva, és az iskolák általánosságban a lakhelyükön található). Az iskolai napközi szigorú intézkedések mellett működik. Az iskolai étkezdék is működhetnek a meghatározottak alapján.
  • Az iskolai tornatermek, a művészeti iskolák és szabadidőközpontok csoportos foglalkozásai ideiglenesen szünetelnek. Ugyanígy megszüntetésre kerülnek az iskolai kirándulások, sítúrák, úszótanfolyamok és egyéb iskolán kívüli aktivitások.
  • A részletesebb információkat az oktatásügyi minisztérium közzéteszi a honlapján.

TÖMEGRENDEZVÉNYEK

  • A tömegrendezvények rendezése tilos, kivételt képeznek az esküvők, keresztelők, temetések, de be kell tartani, hogy beltérben 1 személy/ 15 m2, kültérben be kell tartani a 2 m távolságot, de a résztvevők száma korlátlan.
  • A kivétel vonatkozik az 1. ligában játszó csapatokra is (futball, jégkorong, röplabda, kosárlabda, kézilabda- 1. liga). Nézők nélküli játszmák, a játékosok rendszeres COVID-19 tesztelése mellett.
  • Továbbra is lehetőség van a törvény alapján összehívásra kerülő gyülekezésre (városi és községi képviselő-testületi ülés, parlamenti ülés, bírósági ülés) az intézkedések betartása mellett.

MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK

  • Az egyes működési egységekben korlátozásra kerül 1 személy/15 m2.
  • Bevásárlóközpontokban ajánlott a testhőmérséklet mérése.
  • A közétkezdékben (éttermek, vendéglők, kávézók stb.) az ételt csak kültérben lehet felszolgálni (teraszok) vagy elvitelre csomagolni.
  • A közétkezdék nyitvatartási ideje nem változik
  • A nyugdíjasok számára újra bevezetésre kerül a vásárlási időablak az élelmiszerüzletekben és drogériákban 9:00 és 11:00 közt, de vásárolhatnak ezen kívüli időben is, azonban, mint a rizikós korosztályba tartozóknak javasoljuk, hogy a kijelölt időben vásároljanak, mivel főként a munkanapokon ebben az időben vásárol a legkevesebb ember.
  • Bezárásra kerülnek a színházak, zenei, filmes, és egyéb művészeti előadások, fürdők, uszodák, szaunák, akvaparkok, fitnesz és wellness központok.


Tekintettel a járványhelyzet kedvező irányú alakulására 2020. május 20. szerdától életbe lép az intézkedések enyhítésnek 4. fázisa. Kinyithatnak:

- a bevásárlóközpontok (kivéve a gyereksarok) – 15 m2-re 1 vásárló juthat

- a mozik, színházak, tömegrendezvények 100 főig

- a beltéri közétkeztetés, ugyanolyan feltételek betartása mellett, mint a kültéri teraszok esetében (az asztalok 2 m távolságban elhelyezve, 1 asztalnál 2 személy, vagy a szülők a gyermekeikkel). A nyitvatartási idő meghosszabbodik 22.00 óráig.

- a beltéri turisztikai attrakciók (kivéve a ZOO és botanikus kertek belterei)

- a kültéri sportpályák már minden sport számára, közönség és öltözők nélkül

- a beltéri uszodák és sportpályák csak a sportklubok számára

- tetováló szalonok, testékszer, fülbevaló lövés www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/19_05_2020_navrh_opatrenie_UVZ_SR_prevadzky_3_faza_01.pdf

MASZKOK: - szabadban nem kötelező viselni, ha az emberek 5 m távolságban tartózkodnak

- beltérben továbbra is kötelező http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/19_05_2020_final_opatrenia_ruska.pdf

Május 21-től változások a határátlépés során:

A Szlovák Köztársaság területén átmeneti vagy állandó lakhellyel rendelkező személyek részére nem kötelező a karatén, illetve a negatív COVID-19 teszt felmutatása, ha 24 órára utazik ki a következő országokba: Lengyelország, Csehország, Ausztria, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Németország és Svájc.

Iskolák és óvodák 2020. június 1-től:

- kinyitnak az óvodák és az iskolák alsó tagozatai (1.-5.), iskolai klubok

- az óvodában 1 csoportban 15 gyerek, az iskolában 1 csoportban 20 gyerek tartózkodhat

- az iskolalátogatás önkéntes

A kötelező karantén alóli kivételek köre bővül:

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala 2020. május 18-tól bővíti azon személyek körét, akikre a határátlépéskor nem vonatkozik a kötelező karantén. Kivételt kapnak a Csehország és Ausztria bizonyos területén dolgozók, az ingázókkal közös háztartásban élők, tanulók, azon személyek, akik Csehország, Ausztria, Magyarország vagy Lengyelországban edzésen vesznek részt, vagy azon személyek, akik a szomszédos országokban élő rokonukat gondozzák. Jelen intézkedés 2020. május 18. reggel 7.00 órakor lép hatályba.

http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/final_navrh_statna_karantena_15_05.pdf



A KORONAVÍRUS TERJEDÉSÉVEL KAPCSOLATOS MEGELŐZŐ INTÉZKEDÉSEKRŐL SZÓLÓ INFORMÁCIÓK

2020. április 07.

A kormány jóváhagyta a húsvéti ünnepek előtt és alatt a személyek mozgásának korlátozását és a határellenőrzéseket

A személyek szabad mozgásának korlátozása 2020. április 8. 00.00 órától 2020. április 13. 23.59 óráig tart

A mozgás szabadság és kijárás korlátozása nem vonatkozik a következő esetekre: 

  • munkába való utazás, ide tartozik a magánvállalkozói tevékenységek végzése, valamint az időszakos munkavégzés,
  • az alapvető létfontosságú dolgok beszerzése miatti utazás (élelmiszer, gyógyszertár, kozmetika, drogéria, állateledel, gyermekgondozási árucikkek, állatgondozási árucikkek, üzemanyag),
  • az alapvető létfontosságú dolgok beszerzése miatti utazás más személy részére (pl. önkéntesség, szomszéd segítése) járáson belül. Pozsony és Kassa esetében a városon belül,
  • egészségügyi intézménybe halaszthatatlan vizsgálat miatti utazás, vagy közeli hozzátartozó kísérete,
  • a természetben való tartózkodás a járáson belül. Pozsony és Kassa esetében a városon belül,
  • közeli hozzátartozó temetésén való részvétel,
  • közeli hozzátartozó vagy rokon gondozása céljából való utazás járáson belül. Pozsony és Kassa esetében a városon belül.

Végezetül a kormány elrendelte 2002. évi 227. sz. a háború, háborús helyzet, rendkívüli állapot vagy szükségállapot idején az állam biztonságáról szóló alkotmányos törvény 5. cikk (3) bekezdés h) pontja alapján, hogy tilos csoportokban tartózkodni, kivételt képeznek a saját családtagok, akikkel egy háztartásban élünk.

2020. április 06.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatal értesít, hogy a közelgő húsvéti ünnepekre való tekintettel, a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala által 2020.03.23-án kiadott, OLP/2731/2020 sz. a nyilvános istentiszteletek tilalmáról szóló intézkedése továbbra is hatályban marad. A magán istentiszteleten részt vehet a pap és a szükséges személyzet, esetleg a technikus, aki biztosítja az élő közvetítést. A papok továbbra is vállalhatnak magán eskettetést a templomokban és biztosíthatják az internetes közvetítést a hívők részére. A magán istentiszteletek során más személy nem léphet a templomban.

Az istentiszteleten kívül a templomok nyitva lehetnek, de szükséges biztosítani, hogy

- a templomban kötelező eltakarni a felső légutakat (pl. arcmaszk, sál, kendő viselése)

- kötelező a templomba lépők részére a kézfertőtlenítés vagy a kesztyű viselése,

- a személyeknek kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól (kivétel a közeli rokonok),

- a templomban egyszerre 25 négyzetméteren belül csak egy személy tartózkodhat,

- fokozott fertőtlenítés, különös tekintettel az olyan felületekre, amelyeket a személyek megérinthetnek, talajt, tárgyakat, kilincset.

A KORONAVÍRUS TERJEDÉSÉVEL KAPCSOLATOS MEGELŐZŐ INTÉZKEDÉSEKRŐL SZÓLÓ INFORMÁCIÓK

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA SZÜKSÉGÁLLAPOTOT HIRDETETT KI

- zárva tartanak a kiskereskedelmi működési egységek, kivételt képeznek: élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, benzinkutak, újságárusok, állateledeleket és az állatok tartásához szükséges eszközöket kínáló boltok, beleértve az állatorvosi rendelőket, telekommunikációs szolgáltatók, közétkeztetési egységek, postai, banki, biztosítási szolgáltatást nyújtó egységek, e-shopok egységei és futárszolgálatok, temetkezési szolgálatok, ruhatisztítók és mosodák, taxiszolgálatok, de csak az áruszállítás engedélyezett, autószerelő műhelyek, vontató/autómentő szolgálatok és gumiabroncsot szerelő műhelyek, látszerészek, lízingszolgáltatók, gépjármű-vizsgaállomások (STK, EK), számítógépes szervizek, közjegyzők és ügyvédek, kulcs- és zárszervizek, hulladékgyűjtő-udvarok, kerékpárboltok- és szervizek, kertészeti cikkeket árusító üzletek, textil-rövidáru, építészeti cikkeket és építőanyagot árusító kereskedők, villany- és egyéb szerelési cikkeket árusító üzletek, festékszaküzletek, vasárubolt.

- a közétekéztetési egységek is zárva tartanak a nyilvánosság számára

2020. március 30-tól szigorúbb higiéniai feltételek kerültek bevezetésre a kereskedelmi működési egységekben:

- kötelező az arcmaszk viselése

- kötelező a vevők részére a kézfertőtlenítés vagy a kesztyű viselése

- a vevőknek kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól

- 25 négyzetméteren belül csak egy vevő tartózkodhat.

Az arcmaszk viselése, amely eltakarja a szájat és az orrot, az ember otthonán kívül mindenhol kötelező.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának intézkedései és iránymutatásai: http://www.uvzsr.sk/

- a szükségállapot minden egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményre vonatkozik, és arra irányul, hogy minden tervezett nem életmentő műtétet halasszanak el

A Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériumának intézkedései: https://www.health.gov.sk/Clanok?opatrenie-ministra-zdravotnictva-sr-18-3-2020

A Szlovák Köztársaság Központi Válságstábja és a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala végezetül ajánlja:

- a lakosságnak a lakóhelyükön kívüli mozgást csak a legszükségesebb mértékűre korlátozni

- az önkormányzatoknak és a tömegközlekedés üzemeltetőinek, a felső légutak eltakarása nélküli belépés tilalmának bevezetését

TOVÁBBRA IS ÉRVÉNYBEN VANNAK A KÖVETKEZEZŐ RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEK:

- kötelező 14 napos karantén a külföldről hazatérő személyek részére, kivételt képeznek az áruszállítást végző tehergépkocsi-vezetők

- 2020.03.16-tól minden iskola és iskolai intézmény zárva tart

- mind a három nemzetközi repülőtér zárva tart

- minden szomszédos államhatár ellenőrzésének ideiglenes visszaállítása

- a Szlovák Köztársaság területére csak azon személyek léphetnek be, akik állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkeznek az ország területén, vagy érvényes útlevelük van

- nem ajánlott külföldre utazni

- a nemzetközi vonat és autóbusz közlekedés felfüggesztése, országon belüli tömegközlekedés korlátozása

- a hajók nem állhatnak meg a szlovák kikötőkben

- minden bár, szabadidős intézmény, síközpontok, wellness- és fitnessközpontok, szabadidőparkok és aquaparkok zárva tartanak

- minden kulturális intézmény zárva tart

- a hivatalok ügyfélfogadási idejének korlátozása

- látogatási tilalom az összes szlovák kórházban, idősotthonokban, árvaházakban

További információk: https://www.health.gov.sk/Clanok?Hlavna-sprava-COVID-19

Tisztelt polgárok! Az országos tiszti főorvostól a rendkívüli helyzettel kapcsolatos aktuális híreket a koronavírusra vonatkozóan az alábbi linken találhatják meg: http://www.bratislavskykraj.sk/

Szlovák Köztársaság kormánya 2020. március 12-től, reggel 6.00 órától, rendkívüli állapotot hirdet az országban.


„A rendkívüli állapot kihirdetésének célja, hogy biztosítsva legyenek a megfelelő körülményeket azoknak az intézkedéseknek az elfogadásához, amelyekkel megakadályozható vagy mérsékelhető a SARS-CoV-2 típusú koronavírus és az általa okozott COVID-19 nevű betegség jelentette közegészségügyi veszély Szlovákia területén” - áll a 2020. március 11-én elfogadott dokumentumban.


Hírek jegyzéke: